Becky Jones egyszerűen lenyűgöző! Törékeny, angyali, néhol ijedten remegő, néhol döbbenetesen magas, ugyanakkor mindenen áthatoló éles hangja teljesen egyedülálló és különleges jelenséggé varázsolja, kiemelkedővé teszi a jelenkor ígéretes énekesnői között. 16 éves kora óta énekel, alkotásait 2003-as utolsó vizsgái óta írja és készíti, turnézott Európában, egyik kislemeze a Hed Kandi válogatáslemezre is felkerült, tökéletesen képzett énekesként nemrég pedig létrehozta  Sing nevű vállalkozását, mely tulajdonképpen egy énekiskola. Első nagyobb sikerélménye és együttműködése a Groove Armadához köthető, akikkel 2010-ben - énekesnőként - a formáció legutóbbi turnéja során Európát is végigjárta, ezt követően azonban saját karrierjét kezdte egyengetni. A Grammy-díjas Dom Morley felügyelete és bábáskodása alatt működő teljesen egyedi alternatív/elektronikus/pop/indietronica/trip-hop/rock project-jének kibontakozása mellett volt ideje az úgynevezett The Heard nevezetű soktagú pop/beatbox kórusra is, mely Becky és a tagok kedvenc (példaként a Joy Division) rock dalainak furcsa átdolgozásait adja elő. A londoni és országos zenei média körein belül aratott osztatlan sikere pedig csak a kezdet, ebben a csajban ugyanis legalább annyi van, mint Florence Welch-ben. Ezen kívül persze Kate Bush és Tori Amos nevét is sorolhatnám még a hasonlóság gyanánt, de úgy érzem Becky zenéje túl egyedi ahhoz, hogy holmi copycat-nek titulálja őt az ember, legyen szó szívmelengetőről, nosztalgikusról, dögösről, hűvösen erotikusról, szívszorítóról, epikusról vagy álomszerűről. A Reasons pedig 2011 egyik leggyönyörűbb dala, szavakba önthetetlenül, eszetlenül, kifejezhetetlenül, képtelenül, vállalhatatlanul, brutálisan, irracionálisan szép. Gyilkos libabőr, kíméletlen zokogás, 2:49-től pedig a félelmetes klimax, avagy a fellegeben szárnyaló feloldozás és megbocsájtás. Érzékeny emberek, csak saját felelősségre!