Egy rendező, akiben a Pánik Szobán kívül sosem csalódtam, pedig ott is csak annyiban volt hibás, amiért a csapnivalóan együgyű forgatókönyv ellenére is elvállalta a rendezést. Egy rendező, aki szinte minden téren hihetetlen zsenialitásról tett tanúbizonyságot, különösképpen a "visionary" (látnoki) képességek esetében a kamerabeállítások, határokat nem ismerő kameramozgások, képi világ magával ragadó mivolta, a lencsékre alkalmazott különleges, sötét színekkel átitatott mély tónusok forradalmasítása és a történetvezetés vizuális úton való feszült, izgalmas és egyedülálló megvalósítása kapcsán. Egy embertelenül könyörtelen és mérhetetlenül sötét könyv trilógia, melynek ugyan a svédek már elkészítették filmes megfelelőit, azok azonban - a Stieg Larsson féle krimi regények számos fontos apróságát elhagyván - sokak szerint nem sikerültek hibátlanra. Ezzel szemben mások kifogástalannak találják a lassan örvénylő, mindent felemésztő sötét hangulatot és a két főszereplő karakterének életre keltését. A rendező Mr. David Fincher, a könyvsorozat a Millennium-trilógia (amely A tetovált lány, A lány, aki a tűzzel játszik és A kártyavár összedől c. regényeket foglalja magába), a köztük lévő kapcsolat pedig a régóta tomboló, részemről sajnos 90%-ban negatív érzésekkel fogadott remake hullám újabb állomása, vagyis a svéd filmek amerikanizálása. Mindezek ellenére és a fent sorolt érvekből kifolyólag most kivételesen bizakodó vagyok, különösen azért, mert - reméljük a mester nem hitegeti a népet, ami amúgy sem jellemző rá - a készítők elmondása szerint hűek maradnak a könyvekhez, valamint egy-két nem várt csavart és változtatást is beiktatnak a 2012 januárjában megjelenő film végére. A főbb színészek pedig: Daniel Craig, Rooney Mara, Christopher Plummer és Stellan Skarsgard, s ami még megnyugtató lehet, hogy David Fincher szintén zseniális Social Network-je után ezúttal is Trent Reznor, a Nine Inch Nails frontembere készíti a zenét, mi több, egy szám az előzeteshez már el is készült, s nem is akármilyen társelőadóval, hanem a Yeah Yeah Yeahs énekesnőjével, Karen-O-val, mindezt pedig a Led Zeppelin féle kultikus Immigrant Song alapul vételével és átdolgozásával. Ezt nevezem multikultinak: Egy svéd könyvsorozat, egy filmes és egy zenei zseni, egy hihetetlenül tehetséges énekesnő és egy kultikus rock dal! Amúgy nem csodálom, hogy sokan panaszkodnak az előzetesre és az alatta zakatoló átdolgozásra, hiszen egyik sem nevezhető szokványosnak, a merőben újszerű, indusztriális és rideg Immigrant Song zajos, zakatoló, feldúlt, ziháló és agyonhajszolt benyomást kelt, míg az előzetes gyors vágásával és sötét képkocáival felkavaró, már-már sokkoló hatást ébreszt a nézőben. Egy mondat viszont a jelenetek gyors váltogatása közben is megmarad az ember emlékezetében: THE FEELBAD MOVIE OF CHRISTMAS! Ó jee, alig várom! >] És ti?