Mindenkit figyelmeztetek, hogy az alábbi melódiák néhány "daltól" eltekintve káros hatással lehetnek a hallójáratokra, elmére, lelki nyugalomra és józan gondolkodásra egyaránt. Miről is van szó? Fiatalkorom és első deszkás korszakom egyik legmeghatározóbb ska punk/harcore punk bandájáról, akik történetesen angolok, ez a kombó pedig az együttes jellemzésekor szavatolja az alábbi jelzők zenekarhoz társítását: prohász, tróger, féreg, türhő, bunkó, tapló, tufa. Igen, ekkora megátalkodott, telepi paraszt figurákkal nem mindig találkozik az ember, persze annak idején a gyöngyszemnek számító magyar Megasound System is ott volt a szeren, már ami a bunkóságot illeti, a különbség csak az, hogy az angol kölkökkel nem packázott senki és ők zenélni is tudtak. A kapitalista bukás jeligéből (Capitalist Downfall) eredő Capdown a ska-t, hip-hop-ot, punkot, hardcore-t, dub-ot, reggae-t és d'n'b-t elegyítő zenéjével hirdette annak idején teljes torokból a társadalom és politika ellenességet, 1997-ben kezdtek, 2007-ben pedig letették a lantot, de a madarak nemrég azt csiripelték, hogy tavaly újra összeálltak! Fuck Yeah! Olyan bandákkal zúzták együtt, mint a Less Than Jake, a kultikus Pennywise és Bad Religion, valamint a Lagwagon. Akinek annak idején tetszett a Sonic Boom Six, az csavarja csutkára a hangerőt, nekem pedig pont kapóra jön ez a hangulat, hiszen ma bitang egy napot zártam deszkázás terén. Csak a ska körökben időtlennek számító nagypofájú, odamondós, pofátlan Bitches and Nike Shoes, Bitches! De a többi sem piskóta!
Mushi Kult Rovat - Capdown
2011.08.02. 21:27 | mushmushi | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://mushmushi.blog.hu/api/trackback/id/tr213121278
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.