Eredetileg ő volt az első Li, most viszont felcseréltem a sorrendet és másodikként hallhatjátok a szintén északi, ország szerint svéd énekes/dalszerző/művész hölgy Wounded Rhymes névre keresztelt új albumának kiemelkedő alkotásait. Azért fogalmaztam így, mert a különleges fizimiskával megáldott és Miss Li egyedi hangjával vetekedő Li Lykke Timotej Zachrisson szaxofontól, hegedűtől, szintetizátortól, trombitától, csellótól és tamburintól hemzsegő, elektronikus hatásokat tartalmazó indie rock/pop zenéjét mind klipek terén, mind pedig dalszerzésben mélyen áthatja a művésziesség. Ha névrokonánál találó megállapítás volt az elvarázsolt atmoszféra, akkor ez az ő esetében még inkább megállja a helyét. Ami viszont kellemes meglepetés, hogy míg Miss Li mindig is a klasszikus irányzatok bűvkörében mozgott, addig ez északi szomszédjáról nem igazán volt elmondható, pontosan ezen albumáig. A svéd Li ugyanis a lemez megírása és a sivatagba való ellátogatása során hat hónapot töltött a Los Angeles szomszédsáságban elhelyezkedő Echo Parkban, miközben megtekintette Alejando Jodrowsky '73-ban készült, félelmetesen elbaszott alkotását, a szimbolikus és elvont The Holy Mountain-t, miközben hipnotikus zenét hallgatott. Ezen elgondolása az Angyalok Városa Doors, Joni Mitchell és Neil Young korabeli hangulatából eredt, mellyel kapcsolatban csak így fogalmazott: "Meg akartam találni David Lynch-et és Leonard Cohen-t. Los Angeles egy elképesztően rejtélyes hely, mert hihetetlenül sok gonosz, ugyanakkor rengeteg ragyogó dolog is rejlik azon a helyen. A nagy nyüzsgés ellenére teljesen elhagyatott is lehetsz egy domboldalon, én pedig imádon ezt a fajta, magányos, sivatagi elszigeteltséget." Az alább említett inspirációk fényében szükségtelen is lenne sorolni azokat az a zenészeket/művészeket/filmrendezőket, akik az új album zenéjére hatottak. A nyugat legnívósabb zenei médiumai is csak szuperlatívuszokban tudtak nyilatkozni a hölgy legújabb korongjáról: "A napos Dél-Kalifornia helyett sokkal inkább egy fagyos tóból merített, be nem teljesült szerelmekből és fiatalos frusztrációkból táplálkozó sötét, komoly és hibátlan lemez"; "A hatvanas évekbe ágyazott, de számos más irányzatot is felölelő egyveleg"; "Tüzes szerelmes dalok lány bandás jellegű garázs rock-os és folk-os melodrámája"; "Bosszú és elszigeteltség által hajszolt, sötét átkokat szóró, megtört és kínzó fájdalmat sugalló mestermunka"; "Egy forrongó jég hercegnő szexualitástól és tragédiáktól átitatott érzékeny hangján át sugárzó csüggedt és lebilincselő alkotás"; "A fantázia és valóság, az erőteljes és sebezhető, a harsány és csendes, a gyönyörű és vagány között ingázó, kontrasztoktól átitatott éhes, sötét és mocskos munka". Nálam jobban nem is ajnározhatták volna. Ha valami modern művészet, akkor az a Sadness is a Blessing-hez készült hibátlanul mély klip. Adjátok hát át magatokat a még Miss Li-nél is különlegesebb hangulatú Lykke Li dalainak. Utóirat: A Wounded Rhymes első badass slágerét itt találjátok, valamint nyomjátok fel 720-ra a minőséget, mert úgy lesz szép a hangzás.
Lykke Li - Wounded Rhymes dalok
2011.06.28. 22:52 | mushmushi | Szólj hozzá!
Címkék: lykkeli
A bejegyzés trackback címe:
https://mushmushi.blog.hu/api/trackback/id/tr483023204
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.