A Morning After Girls bejegyzésében is volt egy beígért előadó, méghozzá a Sydney-i székhelyű két tagú ausztrál banda, a Black Ryder, ma tehát rajtuk (is) a sor. Amúgy a két poszt azért sem választható el egymástól, mert a bandát alapító Aimee Nash (ének, gitár, ütős hangszerek) és Scott Von Ryper (ének, gitár, basszus, dob) pont a Morning After Girls-ből való kiválásukat követően, 2007-ben hozta létre a Black Ryder-t, ők tehát a zenekar gerince, amely persze időről-időre olyan - modern r'n'r körökben - komoly, nagy tiszteletnek örvendő társelőadókkal egészül ki, mint Ricky Maymi a Brian Jonestown Massacre-ből, Leah Shapiro és Peter Hayes a BRMC-ból vagy éppen Jules Ferrari a Dolly Rocker Movement-ből. Az egykori zenekarból való kiválás és a saját project létrehozása érdekében tett lépések is csak a zenéjükben visszaköszönő, MAG-féle r'n'r-tól való enyhe ízlésbeli elkanyarodást tükrözik, hiszen a Black Ryder esetében a klasszikus elemek inkább maradnak kiegészítő jellegűek, a pszichedelikus, az alternatív, a kísérleti de legnagyobb mértékben a (My Bloody Valentine-féle) shoegazing elemek viszont nagy teret nyernek. Aki már ismeri a shoegaze-t, tudhatja, zenéjük ettől csak kevésbé válik emészthetővé, de nem hiszem, hogy a kommersz irányba való kanyarodás lett volna a céljuk. 2009 novemberében jelent meg saját pénzből támogatott, saját kézzel alkotott és önnön produceri munkával finomított, hihetetlen egybefüggő, egyszerre - egy egészként - hallgatandó Buy The Ticket, Take The Ride c. bemutatkozó lemezük, mely a maga mindent felemésztő, hangzuhataghoz hasonlítható, végtelenbe nyújtott sötét gitárhangzásával, szerelemről, szexről, halálról, hegyekről, óceánokról és asztrális utazásokról szóló szövegeivel és ópiumos bódultságot kölcsönző mentális örvénylésével hipnotikus transzba taszította elmémet. Elengedhetetlen még említést tenni a vadnyugati benyomást keltő akusztikus country balladáról, a Sweet Come Down-ról, melynek klipje címével ellentétben cseppet sem édes, épp ellenkezőleg, egy modernkori leszámolást követő kegyetlenül rideg lezárás majd egy percének kifogástalanul lassított, gyönyörűen sápadt, fakó színárnyalatokkal operáló körképe (Már akinek: pl. a feltehetőleg megfojtott, porcelán fehér hulla nem hiszem, hogy sokatokból kellemes érzést vált majd ki). Ízlések és pofonok, számomra  a maga egyszerű de sokkoló koncepciójával akkor is ez az utóbbi idők legprofibb és leghangulatosabb r'n'r klipje. Sajnos posztom nagy hibája, hogy a lemez számos káprázatosan bűvös dala a youtube-os rossz minőségnek hála nem került fel ide:(. Sebaj, aki letölti, úgyis megtudja, miről beszélek. Éjsötét, karcos, zajos, bűvös, széttorzított r'n'r-t kedvelő, spirituális mélységekbe gázoló fekete lovasok...Nyeregbe! >D