Minden a kultikus Daft Punk-al (és a kevésbé ismert Cassius-al) kezdődött. Aztán mikor a két francia bukósisakos electro house DJ körül kialakult hype alábbhagyni látszott és 2005-ös utolsó lemezüket követően visszább húzodtak a rivaldafényből, jött két szintén francia srác, akik felélesztették és új életet leheltek a francia "brenddel" fémjelzett electro/house/dance/punk irányzatába. Ők voltak a Justice és elektronikus zenei körökben olyan lavinát indítottak el, melynek hatására újra feltámadt az érdeklődés a veretős, agyonkompresszált electro/dance iránt. Szépen sorjában meg is jelentek követőik, a dolog érdekessége pedig az, hogy az egyik ilyen formációnak számító duót két hamburgi illetőségű fiatalembernek sikerült tető alá hoznia, név szerint a Palermo Disko Machine néven is alkotó Jens Moelle-nek és a török származású Ismail Tüfekci-nek. Hamarosan kiadót is találtak maguknak, érdeklődésüknek megfelelően persze franciát: lemezeiket a jónevű Kitsuné kiadónál publikálják, mely amúgy az új, speciálisan francia electro hangzás egyik zászlóshajója. Jöttek is sorban a sikeres, a kollégák által is sokat pörgetett maxik (Idealistic, Zdarlight, Jupiter Room), no meg a remixek: Lisa Stansfield, Depeche Mode, Tiga, Daft Punk, Klaxons, Futureheads, hogy csak néhány nevet említsünk az áldozatok közül. Talán a Cure Fire In Cairójának brutalizálása sikerült mind közül a legjobban: a Digitalism In Cairo nevet viselő parafrázis, amely az eredeti verzió sós kút és kerék általi felületkezelése, torzítgatása és mocskos electrohouse-szal való leöntése nyomán keletkezett, természetesen 2007-es, Idealism c. debüt albumukra is rákerült. Zenéjükre egyszerre hatott a klasszikus new wave elegyes gitár/szintetizátor hangzása és a kétezres évek electro újhulláma: koszos, de azért a Justice-hoz képest jóval kevesbé torzított szintihangok, electropop és -house alapok, lendületes gitárszerű hangminták, jóleső diszkógrúvok, s némi szublimált nehézipari techno - ezekből, megfelelő arányú keveréssel, már elő is állítható a komplett Digitalism lemez. Ezen belül a skála persze jócskán széles: a nyitószám Magnets például szinte megtévesztő a maga elidegenítő, recsegős jellegével, aki viszont ezen átverekedte magát, az a továbbiakban - legalábbis a műfaj határain belül - kifejezett popzenével fog találkozni. A derék hamburgi zenemunkások kellően lazán kezelik a hangmintákat is: az I Want I Want például minden további értesítés nélkül viszi tovább a Zdarlight gitártémáját, a Pogo pedig a maga behízelgő modorában úgy hangzik, mintha vagy féltucatnyi, 1980 környéki post-punk zeneműből vágták volna össze. A legkönnyebben természetesen az elektro-, diszkó- és rockelemekből összerakott direkt partibombák jutnak el a felhasználó nyúltagyába: a már említett Pogón meg a Cure-adaptáción kívül az Anything New, a savba mártott Pulse, vagy a csak stroboszkóppal együtt alkalmazandó Jupiter Room ajánlható a hedonista felhasználók számára, bár meg kell hagyni, az Idealism gyakorlatilag végig, egyenletesen jól táncolható lemez. Ha esetleg valaki még nem ismerte volna őket, a két franciabarát német (najó, az egyik török) zajtengerét különösen a Daft Punk, Cassius, Justice, Yuksek vonalon mozgó electro punkoknak ajánlom. A trash legyen veletek! :]