Hallva a norvég Flunk gyönyörűséges zenéjét egy-egy szentimentálisabb pillanatában hajlamos lehet az ember olyan vad következtetésekre jutni, hogy Ulf Nygaard producer, Jo Bakke gitáros, Erik Ruud dobos és Anja Øyen Vister énekesnő Isten küldötte, de minimum a mennyország hírnöke...és nem is állunk messze a valóságtól ;). A project Ulf és Jo között 2000-2001 telén indult meg, s ami már eleve sokat elmond róluk, hogy első kiadójuk managere, Vidar Hanssen énekesnő és dobos híján szerződtette le az anonym formációt egy album elkészítésére. A két alapító tag 2001 nyarán már az énekesnő, Anja káprázatos angyali vokáljával kieégszülten rögzítette az album nagyját. Érdekes adalék, hogy a downtempo/triphop kiválóságok első feldolgozását, a New Order féle Blue Monday-t - mely egyben első slágerük is volt - Depeche Mode és Radiohead feldolgozások követték, sejtetve ezzel a formáció indie irányba való kacsintgatásának indíttatását. A track Angliában rendkívül jó fogadtatásban részesült és számos észak-amerikai, valamint európai válogatáslemezre is felkerült, de nem volt ez máshogy a debüt lemezzel sem, amely hazájában szintén nagyszerű kritikákat zsebelt be. A BBC Radio 1 Show-jának londoni felvételeit követően a Guidance Recordings stúdióval írtak alá szerződést, nemsokkal ezután, pontosan 2002 nyarán pedig a brit elektronikus zenei magazinok elsöprő véleményeinek köszönhetően már a legnagyobb norvég rock (indie hatás ide vagy oda, wtf?) fesztiválon játszhattak. Tétovázásnak viszont nyoma sem volt, még a debüt lemez elektronikus zenei sajtó általi éltetése alatt nekiálltak második, Morning Star c. albumuk párizsi felvételének, mellyel 2004 márciusára végeztek, ezt a Beatservice kiadónál készült Play America c. album követett. Korábban már említett Radiohead feldolgozásuk csak a 2007-es Personal Stereo-ra került fel, legújabb korongjuk pedig a 2009-es This Is What You Get, mely tökéletesen illeszkedik pályafutásuk eddigi mérföldköveihez. Ami igazán érdekes, a Flunk úgy építette fel hírnevét, hogy tulajdonképpen nincs igazán jelentős albumuk, maximum kiemelkedő track-ek egy-egy korongon. Roppant összeszokott formációról lévén szó, minden kiadványuknak van egyfajta magabiztos profizmussal szállított, végtelenül bájos, hobbipopos hálószoba-elektronika hangzása, melyet a dúdolható, fülbemászó, indie-s benyomást keltő akusztikus gitár tesz még üdébbé. Hangulatra elég nehéz lenne megragadni egy-egy jellegzetes momentumot, egyedül talán Anja jellegzetesen északi, hideg, utánozhatatlanul különleges, fátyolos, leheletnyit érces, ugyanakkor gyermeki hangja, valamint a lelket simogató gitártémák által kölcsönzött mennyei jelző a legtalálóbb, de könnyedén dobálózhatnék az angyali, káprázatos, álomszerű, légies, varázslatos, szürreálisan szép, kába, ábrándos, ébredéshez, kávézáshoz, teázáshoz vagy punnyadáshoz ideális hasonlatokkal. Egy mondat erejéig visszakanyarodva a bejegyzés elején említett "Isten küldöttei" jelzőre: Sosem fogom elfelejteni, hogy mit éreztem a sejtelmesen induló Sit Down első hallgatásakor...mintha lelketek a zene hatására egy őrangyal kíséretében angyali kórussal támogatva minden földi rossztól megtisztulva emelkedne föl az égbe, ez a track a döngicsélő elektromos gitárjával, csodálatos vokáljával és ciripelő effektjeivel maga a feloldozás, a teljes megtisztulás és megnyugvás is egyben. Ez nem is északi zene...ez a Mennyország hangja! Ha a halált ez követné...boldogan várnám a pillanatot! Majdnem Kult Rovat egy szentimentális Mushitól.