Már meg sem lepődöm azon, hogy az 1996 óta működő Londoni Archive annó egy "breakbeat act-ből" nőtte ki magát. Hogy miért? A válasz egyszerű...a markáns, zenéjük többi eleméhez viszont tökéletesen illeszkedő elektronikus hatásokat tartalmazó "kicsiny" bandánk nem kevesebb műfajt ötvöz, mint a trip-hop, a post-rock, az avant-garde, az alternatív rock, a progresszív rock, a new prog és egy kevés shoegaze, melynek együttesét a műfaji meghatározások újítói nagyon találóan csak trip-rocknak nevezik. Megérdemelt ez az egyediséget sugalló műfaji cégér? A hét, néha pedig tizenegy fős zenekar ezerarcú zenei spektruma, profizmusa, valamint a félelmetesen sokoldalú dalt felsorakoztató nyolc album alapján egyértelműen megérdemelt. Korai munkáikat breakbeat és elektronikus gyökereikből adódóan leginkább a Massive Attack féle dark trip-hop-hoz lehetne hasonlítani, amely az egyéb műfaji hatásokat egy fokozatos zenei és szerkezeti metamorfózis során szívta magába, izmos (underground) rajongói körre téve ezzel szert. Cseppet sem könnyű, ellenben roppant komoly és emésztgetni javallott zenéről lévén szó az Archive a fent leírtakon túl azért is említésre érdemes, mert diszkográfiája olyan vállalhatatlanul érzelmes, grandiózus, lélekszaggató, istentelenül lehúzós dalokat tudhat magáénak (Fold, I Will Fade, Again, Taste Of Blood), melyeknek vitathatatlanul helye van a világ legszomorúbb dalai között, és mivel tudjátok, hogy rajongok a szomorú és csodálatosan szép dalokért, az is sejthető, hogy kihagyhatatlan lesz a blogról. A Coldplay, a Radiohead, a Massive Attack és a nehezen beszerezhető Six By Seven rajongóinak!