Két műfajt hanyagoltam el mostanság. A rock'n'roll-t és az electroclash-t...Hagyjuk most egy darabig az electroclash-t, végtére is a műfajok királya mindennel szemben elsőbbséget élvez. Később majd felelevenítem. És ha már r'n'r akkor Skandinávia, azon belül is Svédország. John Engelbert és Oskar "Ossi" Bonde kisgyerekként, 12-15 évesen találkoztak először, bandaként pedig 2004-ben kezdtek muzsikálni. Annak ellenére, hogy már haramadik, Mavericks c. albumuknál tartanak, számomra az első, Johnossi c. lemez dalai maradtak igazán emlékezetesek. Remélem sikerül még elkapniuk azt a brilliánsan energikus és lobbanékony hangulatot, melyet a Johnossin alapoztak meg, azóta ugyanis meglehetősen visszavettek a tempóból, másrészt pedig a kevéssé megkapó, kevésbé fülbemászó és mégkevésbé dallamos nótáik nem képesek pótolni az egykori letaglózó, magával ragadóan lendületes, egyszóval az ígéretes tehetségekre jellemző zenei atmoszférát, ízlések és pofonok ide vagy oda. A szubjektivitást azért hangsúlyozom ki, mert midezek ellenére őket is elérte a siker, röpke pályafutásuk során turnéztak már a Green Day-el (az egyik kedvenc daluk klippje is a Green Day Basket Case-jére hajaz) és olyan honfitársakkal mint a Mando Diao, a Hives, valamint az északi indie berkekben nagy tiszteletnek örvendő Shout Out Louds. Tehát mire számíthattok? Elsöprő erejű, fülbemászó és fergeteges dallamokra, szőröstökű hard rock, garázs rock, klasszikus rock és blues riffekre, postpunk és gloom-pop behatásra, valamint őszinte, néhol pedig megkergülten mérges szövegekre. Az emberek pedig táncoljanak, mert ez a rendeltetésük...:D!