Sosem fogom elfelejteni azt a meghatározó élményt, amikor 16-17 évesen először láttam a nagydarab kalapos, félelmetesen jó orgánumú, duruzsoló hangú ember Ends. c klippjét, a hideg is borsózott a hátamon. Hangját leginkább a zseniális Mark Laneganéhoz tudnám hasonlítani, de mivel mindkettejüknek annyira egyedi és ritka, szerintem csak egymáshoz lehet őket hasonlítani, mégis amondó vagyok, hogy a nyájas olvasó biztos hallotta már Mark Schrody hangját...Szórakozóhelyeken, fesztiválokon, kocsmákban és így tovább. Vajon honnan ismerhetitek? Miben hallhattátok? Mondd nektek valamit az a név, hogy House of Pain. Óóó, igeeen. Nagyon is sokat. Emberünk, hiszitek vagy sem, a House of Pain frontembere volt és az akkor még szintén H.O.P. tag DJ Lethal-al, valamint Danny Boy-al egyetemben terjesztették a hip-hopot, de néha a roppant találó La Coka Nostrába is átugrottak rappelni egy kicsit :D. Dolgoztak együtt a  metal műfaj berkein belül kultikus státusznak örvendő Helmet-el, de ezen kívül is született már a kezük alatt rap-rock. Végül 1996 tájékán oszlottak fel, amely esemény felkínálta Marknak a szóló karrier lehetőségét. Nem árt tudni, hogy debüt szólója már 1990-ben megjelent, viszont ezt egy igen sokkoló szívinfarktus követett, melynek indoka talán a La Coka Nostra nevében rejlik :D. Így a H.O.P. feloszlását követően, 8 év után újult erővel láthatott neki második, két évvel később pedig harmadik lemezének elkészítéséhez, mely albumok hatalmas kritikai és anyagi sikert hoztak az ír-amerikai srácnak, többek között a Grammy-díjat is. A Carlos Santana közreműködésével készült, 2000-es Eat At Whitey's túlszárnyalta '98-as lemezét, aranylemezzé érett és nem kissebb orgánum illette elismerő szavakkal, mint a Rolling Stone magazin. Érdemes még említést tenni az End of Days c. Schwarzenegger film zenéjének elkészítésétől kezdődő, Eminemmel vívott verbális csatározására, de nem hiszem, hogy ez a szánalmas kakaskodás-acsarkodás egy olyan jelentőségű dolog lenne, melyet részletezni kéne. Részemről Everlast darkos, kiábrándult, realista, szürke image-e sokkal hitelesebbé teszi zenéjét, mint Eminem - egy két kivételtől eltekintve - színektől sziporkázó cukormázas, giccses, rajzfilmekbe illő műanyag világa, arról már nem is beszélve, hogy kettejük közül kitől ijednénk meg éjjel egy sikátorban. Így egyértelmű, melyik oldalon állok. Most azonban ejtsünk pár szót zenéjéről. Már a H.O.P. alatt is kollaboráltak rock előadókkal, így nem meglepő a műfaj iránti vonzódása, de itt nem feltétlenül kell a Kid Rock-féle álkeménykedésre gondolnotok. Mark zenéjének jelentőségét a klasszikus blues, r'n'r, soul és country hip-hop szöveggel való tálalása adja, s bár lehet, hogy rajta kívül is voltak akkoriban hasonló irányzattal kisérletező zenészek, legyen szó badass és vagány, megborult junkie, szexi vagy akár érzelmes hangulatról, az emberi érzésekkel, szívvel és lélekkel mélyen átitatott dallamaival mégis ő volt az, aki nyomot hagyott a modern zenetörténelemben. Ez teszi őt naggyá, a blues/rock-rap keresztapjává, akinek munkássága azóta olyan előadókat inspirált, mint a Cypress Hill, a Fun Lovin' Criminals, a Flipsyde, a Rehab vagy a Kottonmouth Kings...És a hang, az azonnal felismerhető, markáns, karakán, morgó, félelmetesen kellemes hang, nem utolsósorban pedig az érett szövegek, melyek gond nélkül hatolnak lelkünk legmélyére. Whitey Ford (Mark művészneve) tényleg úgy énekli a blues-t, ahogy más senki...mert rappeli!