Megérkezett a rivaldafénytől ugyan megnyugtató távolságban tevékenykedő, ám ettől függetlenül félelmetesen letisztult, kifinomult és profi nu skool breakbeat-et/progresszív house-t készítő, a világhírű Global Underground sorozatban is részt vállaló páros negyedik, None But The Brave c. nagylemeze, és meg kell mondanom, mint a Hybrid "kistestvéreiként", ők basznak oda a legjobban ezekben az "igazi" breakből hiányt szenvedő ínséges időkben. Jó ideje már, hogy a dubstep térnyerése és egyre fokozódó elkurvulása, elkorcsosulása (lásd a Rusko féle kommersz, zenét agyon nyomó, giccses, tiszta szívből élvezhetetlen és igénytelen fosgecihányás irányzatot...bocs, ha kicsit erős voltam) még az ismertebb előadók köreiben is háttérbe szorította az általam - a híres kiadótól függetlenül - csak fingerlickin' break-nek becézett műfajt, de félre ne értsetek, távol álljon tőlem, hogy maradi legyek, hiszen a None But The Brave rengeteg olyan meglepően újszerű és különlegesen futurisztikus effektet, ötletet és szerkezeti elemet tartalmaz, melyek a fülorgia hallatán aligha bogozhatóak ki egyhamar az elemi erővel pusztító összhatásból. Andrew Archer és John Elliott így nyilatkozott az albumról: "Filmzenei monumentalitás, epikusság és agresszív ütemek...Az eddigi legjobb munkánk!" Ha még hozzá lehetne valamit tenni, akkor az a hihetetlen komplexitás, a kiforrottság, valamint saját korlátaik feszegetése lenne. Sajnos megintcsak egy sokat ismételt párhuzammal kell éljek: Az egyik zenének van lelke, mélysége, van benne munka és tartalom. A másik egy felejthető, felszínes, könnyű kis ratyiparádé, egy langyos szirupos limonádé, elég csak ránézni a Ruskón háttérben ugráló bohócokra :/ De hé, végtére is addig jó, míg azt ők ismerik, én pedig a Trafik-et. Mert ha valami, akkor az új Hybrid mellett a None But The Brave elégíti ki a vagány, energikus, összetett, hajmeresztően precíz, egy szóval fingerlickin' break iránti éhségemet ebben a kurva break uborkaszezonban :).