Félreértés ne essék, a post címe nem valamiféle általam kitalált frappáns névadó egy ötletes bejegyzéshez, hanem megintcsak egy kanadai indie rock/dance-punk formáció díszes neve, amely 2010 áprilisában sajnos elhagyta a we say die utótagot, az ok pedig a dobos, Devon Clifford színpadon történő összeomlása, majd két nappal későbbi halála volt. A tragédia iránti szolidaritás legyőzte tehát a viccesen ötletes nevet. A sok tagcserét megélt banda kezdetben szűkebb indie rétegekhez szóló elvontabb, művészibb töltetű zenét készített, de az új tagok megjelenésével és a hírnév növekedésével legutóbbbi, XXXX c. nagylemezükre már emészthetőbb rádióbarát dallamokat sikerült összerakniuk. Egy biztos, fenemód különleges muzsikáról van szó, amelyet leginkább talán a felülmúlhatatlan YYY's-hez lehetne hasonlítani. Igen. Ők a kanadai Yeah Yeah Yeah's. A Heart of Gold pedig külön telitalálat számomra, mivel joggal indulhatna a világ legcsodálatosabb szomorú indie dala kategóriában. Először szimplán szívfájdító, aztán csak facsarja-facsarja-facsarja tovább a szíved-lelked. A végén pedig arra döbbensz, hogy elpusztultál. Bárcsak lenne ilyen díj ;).