Szép vaskos bejegyzést képezvén hosszasan lehetne róluk írni, temérdek információval, de maradjunk a lényegnél. Az eredetileg Torontóban alakult négytagú kozmopolita együttes számos alkalommal helyezte már át főhadiszállását Los Angeles-be, Montreálba, Londonba és New York-ba, ezért is hívom őket az indie zene világpolgárainak. Az Emily Haines kisasszonyból, James Shaw-ból, Josh Winstead-ből és a dobos Joules Scott-Key-ből álló banda olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Broken Social Scene, az (egykoron?) isteni Stars, a KC Accidental, a Stills és Jason Collett. Én csak a negyedik, Fantasies c. albumuk megjelenésekor figyeltem fel rájuk, de a korábbi munkáik meghallgatása után megnyugtatólag hatott, messze a Fantasies a legkimunkáltabb lemezük, amely 2010-ben be is zsebelte az év legjobb alternatív albumának járó díjat és elismerést. Egy költő lányaként Emily, gyerekkorában Anglia és Kanada között ingázva kettős állampolgárként nőtt fel, a szintén szigetországi születésű Shaw pedig már fiatalon egy Bostoni zenei iskola padjait koptatta, ahol a Stars frontemberével, Torquil Campbell-el máig tartó jó barátsága is megszületett. A közös fellépések pedig azt mutatják, nincs probléma kettejük között, arról már nem is beszélve, hogy mindkét együttes a legnívósabb kanadai kiadó, az Arts & Crafts istállójába tartozik. Dalaik ízig-vérig alternatív jellege érzelmi sokszínűségről tanúskodó témákból, néhol lágy, légies és álomszerű, néhol viszont izmosabb, rockosabb refrénekből táplálkozik, melyet a roppant emocionális, költői szövegek hevítenek még szenvedélyesebbé. Akinek tetszett a Stars, az hasonló szimpátiát fog érezni a Metric iránt is...akinek pedig nem, az őőő...Adjon neki egy próbát, mert megéri! Lányok előnyben ;). Mizeka pedig méginkább ;).