Mialatt a d'n'b-t egyre inkább elnyomja a dubstep térnyerése, az elektronikus pop-ban keményen izzik az electroclash retró és minimalista elemekkel tűzdelt kibontakozása, a breakbeat előadók pedig mindinkább egy house-os, dance-es irányt céloznak meg maguknak, addig az indie nagyon tág műfajában a popposabb berkeken belül, hiszitek vagy sem, legnagyobb örömömre a klasszikus 20-as, 30-as, 40-es, 50-es évek legnépszerűbb zenei irányzatait, vagyis a feel-good swing-et, dixieland-et, jazz-t, blues-t, doo-wop-ot, soul-t húzták elő a fiókból, leginkább az énekesnők. Talán az első ilyen nem indie-hez kapcsolódó próbálkozás még jóval az Amy Drughouse előtti időkre tehető, s nem másnak köszönhető, mint Christina Aguilera kisasszonynak, elég csak felidézni a szenzációs (legalábbis szerintem) Candyman-t, hehe. Lényeg, hogy ez az akkor még csak egyeseknél jelentkező jó szokás nem apadt el, idővel pedig kiterjedt és sikeresen fertőzte meg az indie énekesnőket, beleértve az északi tájak hölgyeményeit is :) 21 évesen, szokatlanul fiatal kora ellenére Amanda Jenssen is a nagy feltámasztók közé tartozik. Zenei karrierjét megelőzően ugyan bepróbálkozott egy svéd tehetségkutató műsorban, ahol végül második helyezést ért el, egy évvel később azonban már nem kellett szégyenkeznie, albuma és slágerei hazájában nagy népszerűségre tettek szert és mindenféle 2008-as évre vonatkozó rekordokat megdöntöttek. Ennek ellenére hangja cseppet sem mondható bársonyosnak, erőteljesen érces, s rekedtes jellegéből fakadóan szerethetően karcol, de cseppet sem simogat, pont ahogy egy ilyen jellegű zenénél illik. Indie csomagolásban kézbesített vadítóan szexi Pin-up girl hangulatra felkészülni. Elég a dumából...Lányok, kesztyűket és harisnyát felhúzni, tűsarkúba bebújni, tollas retró sapkát, szipkát bekészíteni és zsuppsz vissza azokba az édesen díváskodó alkoholtilalmi időkbe :D (Hmmm...csak tudnám, honnan a fenéből van az északi  lányoknak ilyen veszettül erotikus hajuk?)