Csalódást csalódás követ...ezúttal azonban a keserűt egy kellemes követi. Az OK Go-t nem hiszem, hogy be kéne mutatnom, ellenkező esetben sajnos reggelig rizsázhatnék az eredendően chicagói, azóta már L.A.-be költözött négytagú, alternatív, nem ritkán a klasszikus rock stílusjegyeit is felhasználó powerpop, indie rock muzsikát játszó bandáról. Mindenkivel játszottak már együtt és szinte az összes lehetséges zenei díjat sikerült már besöpörniük, beleértve a bejegyzésben mellékelt videó kapcsán külön említésre érdemes zenei videókra vonatkozó díjakat is. Mivel én már jóval a hírnév előtt ismertem a srácok zenéjét és a formabontóan új hangzással felruházott, dallamaiban mégis klasszikus jellegű debüt LP-jük teljesen magával ragadott, nagy érdeklődéssel vártam a 2005-ös Oh No c. albumot, melyet hallván a fejemben az összhatással kapcsolatban megfogalmazódott első gondolat, kifejezés maga az album címe volt: Ó, Ne! Hatalmasat csalódtam, mert egyrészt elhagyták a klasszikus elemeket, másrészt egy kísérletezgető, zeneileg művészkedő ingoványos talajra tévedtek, melyből véleményem szerint végül csak fantáziadús klippjeik révén sikerült kievickélniük. Ennek következtében kicsit talán le is írtam a bandát, majd öt évvel később félve láttam neki az új, 2010-es Of The Blue Colour of the Blue Sky hallgatásának, melynek végeredményeként (táncolható, himnikus, klasszikus irányba visszakanyarodó, melankólikus dalok) ismét feltámasztották lelkesedésem. A klippre pedig nehéz lenne szavakat találni, ekkora kreativitást és ötletgazdagságot...csak az OK Go-tól láthat az ember. Még belegondolni is hihetetlen, mennyi időt vehetett igénybe a szerkezetek kitalálása, felépítése és a végső felvételig történő próbamenetek elkufircolása :)
OK Go - This Too Shall Pass
2010.03.05. 14:56 | mushmushi | Szólj hozzá!
Címkék: okgo
A bejegyzés trackback címe:
https://mushmushi.blog.hu/api/trackback/id/tr231811596
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.