A Lacrosse Kanada indiánoktól átvett, eredetileg brutálisnak számító nemzeti játéka. Ugyanakkor Ed Gein, a sorozatgyilkos szülőotthona is ugyanezt a nevet viseli. De midezek mellett és mindekelőtt a Lacrosse egy öt fiút és egy lányt számláló svéd zenekar, akik fantasztikus indiepop-ot játszanak. Boldogságot, vidámságot, szeretetet és derűt sugárzó dalaik olyan dallamosak és fülbemászóak, hogy az ember akaratlanul is dúdolni, énekelni, pam-pam-ozni, salla-la-zni "kényszerül" rájuk. Legfontosabb védjegyeik közé tartoznak a két frontembertől (fiú-lány) származó hihetetlenül felfokozott, intenzív énekek, a roppant kellemes gitártémák és a lobbanékony dobtémák, nem balgaság tehát kijelenteni, magával ragadó stílusuk is pont ezekből a tulajdonságokból fakad, legújabb albumuk pedig dinamizmusával, kirobbanó vidámságával 2009 legjobb indiepop albumává avanzsálta magát a szememben. Muzsikájuk hangulata maga a végtelennek (vagy végtelen) tűnő nyári éjszakák egymásutánja, amikor az ember - számára pedig a világ - még fiatal, s bármire rácsodálkozhat, az élet tele van lehetőségekkel, ezáltal minden csodálatosnak, újnak és határtalannak tűnik. Ezt a felhőtlen, hóbortos, szeleburdi gyermeki hozzáállást bárki érezheti, csak a lelkében szunnyadó tizenévest kell hozzá megtalálnia...ha nekik sikerült...nektek miért ne sikerülhetne?