Mondjátok meg nekem, belehalnának a budapesti szórakozóhelyek zenei rezidensei, ha a 87439575394752-ször hallott, unalomig játszott dalok helyett egy kis vérfrissítés gyanánt hasonló szerzeményeket is lejátszanának? Semmibe sem kerülne nekik, nem esne a látogatottsági mutató, nem ábrándulnának ki a hely arculatából, nem omlana össze a világ. Zene centrikusság ide vagy oda. Megértem én, hogy ilyen helyekre nem a kifinomult és magas fokú zenei hozzáértés és elemezgetés okán térnek be a magyar fiatalok, de az alábbi track sem arról híres, hogy a legnagyobbakat megszégyenítő igényességgel összeállított kifogástalan darab lenne, mégis...energikus, lüktető, táncolható, ugrabugrálós bulihangulatot teremtő, újszerű, ugyanakkor emészthető, szerethető semmiség. Vajon miért totyorgunk zeneileg még mindig a suttyó korszakban? Pedig nem kérek sokat, nem kérek Bach-ot vagy világelső jazz dobost...talán majd egyszer, de addig is...Gyüjjön a norvég electropop legnívósabb képviselőjének szórakozóhelyre (!!) termett szösszenete.