Az 1998 óta Adam Freeland Marine Parade kiadójának csatasorába tarzozó Evil Nine duó nevével pusztán annyi baj van, hogy a srácok nem gonoszak, és csak ketten vannak. Egyébként minden stimmel :) A Tom Beaufoy és Pat Pardy alkotta formáció azért sem gonosz, mert a breakbeat nagyérdeműt olyan egyedi, gonosz hangzással felvértezett, táncolható, mégis vállalhatatlanul mély és brutális ütemekkel ajándékozta meg, mely a nu skool break alapkövének számít. Noha kategorizálás terén breakbeatként aposztrofálták őket, sokrétű zenéjük olyan műfajokból merít, mint a krautrock, a progressive elektronika, a hip-hop, a dance, dancehall és a punk. Hmm...finomság. Nem kis szó, hogy break és electro berkeken belül olyan nevekkel említik őket egy szinten, mint az ILS, Adam Freeland, UNKLE, Santos, Moby és a Future Funk Squad. Nincs mese, nekik már semmilyen elismerést sem kell kivívniuk. Kismillió remixük is csak egyedi hangzásukról tanúskodik, egy E.N. remixet hallani olyan, mint Freeland-ét. Az ember seperc alatt ráérez, ez nem lehet más, csak Evil Nine. Sajnos új albumukkal kissé a nyereségorientált hip-hop vizekre eveztek, de aggodalomra semmi ok, az új szerzeményen is akadnak szép számmal a régi, agysejt romboló, szanaszét büntető, dübörgő basszusokat idéző dallamok. Jó pár évvel korábban szegény kis kedvencem, a We have the energy igencsak megkapta egy, az elektronikus zenére cseppet sem vájtfülő hallgatótól: Ez nem zene, ez zaj! A sokkot azóta is egy traumatológiai osztályra való pszichomókussal kezeltetem :) Mindenesetre szóljon most a mérhetetlenül cudar, basszusból és ütemekből álló, pulzáló vérengzés. Próbáljátok ki ti is, de óvatosan...gyengébb subwoofer-ek tönkre is mehetnek. Kockázatokról és mellékhatásokról...kérdezősködjön az Evil Nine pszichiátrián, de csak csendesen, mert a baba alszik...hehe.