Vajon mi az ember első gondolata, ha egy színesbőrű popüdvöske anélkül robban be a zenei köztudatba, hogy világra szóló hírnvére tenne szert, közismertsége ennek ellenére futótűzként terjed, végül pedig egy ismerősünk révén hozzánk is eljut, milyen műfajra gondolnánk? Szinte unalmas megszokás lenne első saccra rávágni: R'n'b, soul, poppy hip-hop, rap! Szinte biztos. És itt jön be a képbe VV Brown, aki megrázta magát és bátran szakított a pop világban mostanában kártékonykodó "kollégák" szokásaival. Alapvetően ugyan adott egy cukormázas, a dalokat rádióbarát köntösbe bújtató hangzás, de mindezt nagyon ügyesen bolondította meg a klasszikus doo-wop rock'n'roll-al (jellegzetes kórus), valamint minimális indie (inkább a külcsín-ben megjelenő) elemekkel. Erre a fura, néhol a szenzációs The Pipettes-re emlékeztető "pin-up lányos vattacukorra" pedig úgy lehet rockyzni, mint az 50-es évek doo-wop fénykorát idéző Vissza a jövőbe jelenetben :) A fekete énekesnők fájdalmasan unalmas sablonosságától megcsömörlött olvasó pedig fellélegezhet, Brown kisasszony leszámolt a szavak böfögésével, a borzalmasan erőltetett futurisztikus  klipp koreográfiákkal és a nevetségességig fokozott táncelemekkel. Pöttyös rucikat fel, bálba le, táncra fel!