Atyavilág, ha ezt az egykori filozófia tanárom, a jó öreg Gausz hallaná, mélységesen felháborodna, pedig nem ártana egy kicsit nyitottabbnak lennie az atonális zene irányában. A figura képes volt órákon át beszélni a tonális és atonális zene közötti különbségekről, valamint arról, hogy atonális, esetleg tonális zene hatása alatt álló személyekről milyen következtetéseket lehet levonni. Arra azonban egészen biztosan nem számított, hogy egyszer jön majd egy kis japán figura, aki fogja a tonalitás mélységes ismerőjének egyik legismertebb darabját, belemártja egy jó adag szintetikus, elektronikus kisülésektől szikrázó nyolc bites üstbe és olyan nintendo-chiptune képtelenséget emel ki belőle, mely hallatán még Bach is forogna a sírjában. Mi viszont szeretjük, mert két műfajt így ötvözni...elmebeteg ötlet! Szerintetek a portrékat összehasonlítva megfigyelhető bármily nemű eltérés a két egyén személyisége között? Mintha testvérek lennének! :D
