Bajok vannak a védelmi vonalaimmal. ;] Ez az epic gyönyörűség pedig pont hasonló problémák kezelésére született. :]

Ezt a temérdek jó éjt sms-ért, amiket általában csak reggel kap meg az ember, minek után garantált az aznapi jó hangulat. Jó érzés, hogy van valaki, aki törődik veled és aggódik érted.

Mi a bűbánatos megveszekedett elfuserált szétcsúszott elmebeteg retardált kurva szentséget láttam az imént? Kár, hogy elcsúsztam egy pöppet a klip aktualitásával. :]

Szívmelengetően édes indie Norvégiából, Arne-Johan Rauan-tól. Egyszerűen gyönyörű és tündéri.

De csak azért, mert olyan lelkesek voltatok és a statisztika szerint annyian meglestétek az új Alex Metric remix-et.

Why don't we...? *o*

Én meg a minimál? Ki hitte volna, de igen, én meg a minimál!

Számomra 2011 egyik legjobb lemezét a saját zenéjét csak "intensindie"-nek nevező négy tagú sydney-i zenekar szállította. A Hayley Mary, Heather Shannon, Nik Kaloper és Sam Lockwood alkotta, viszonylag friss, de annál impozánsabb pályafutással büszkélkedő aussie banda úgy ért a nagyívű, grandiózus, mérhetetlenül monumentális darabok komponálásához, mint senki más, vagy legalábbis kevesen (Florence + The Machine), de míg a példaként említett angol hölgyemény új albumán inkább kanyarodik a blues, gospel, klasszikus r'n'b és az ünnepélyes hangzás irányába, úgy a szigetországiak egy melankolikusabb, nosztalgikusabb hangulattal övezve az indie pop, indie rock, rock és disco pop keretein belül teszik ugyanezt. Három kislemezükön kívül nevezetes debüt albumukat is 2011-ben bocsájtották ki, mely kiadványok slágerei terjedelmes játékidőt kaptak az ausztrál rádiók különböző csatornáin. Disco Biscuit Love c. dalukat 2009 júliusának első hetében az iTunes hét slágerének választották, Hurt Me c. alkotásuk pedig 2010 február harmadik hetében jutott ugyanerre a sorsra. A 2010-es független zenei díjátadón őket is jelölték a legjobb breakthrough artist és legjobb sláger/EP kategóriában, ezen kívül pedig számos médium vette kölcsön dalaikat, ami ígéretes jövőt jósol a modern ausztrál indie kimagasló és ambíciózus tehetségeinek. Nik Kaloper, a dobos szenzációs és elképesztő tehetség (mely hallatán még Hofi barátom is fejet hajtana), a mérhetetlenül felfokozott, érzelemgazdag zenéhez legalább annyit tesz hozzá, mint Hayley Mary lenyűgözően éles, makulátlan átélést sugalmazó, mindenen áthatoló, erős hangja, összességében pedig mindent elsöprő erővel és letaglózóan zúgnak, zakatolnak, vagy éppen simogatnak a szív és lélek nyugtalan, zavarodott, felfokozott, olykor egekben szárnyaló csatornái, hol nosztalgikus, hol lemondó, hol grandiózus, hol darkos, hol édes hangulatot kölcsönözve ezzel a dallamoknak. Tudjátok, ahol van, ott mindig a klippes linkekkel kezdem a sort, de ezúttal képtelen voltam megállni, a Prisoner, mint személyes kedvenc és az album képtelenül epikus/tragikus nyitánya áll az első helyen, szó szerint letettem az arcom/állam, mikor először meghallottam. Félelmetesen libabőrözős, felkavaró, csodálatos, lenyűgöző zenei jelenség. Elég a szövegből, jöjjenek hát szenvedélyes látogatóim számára ezen érzelmileg hihetetlenül mély mestermunkák.

A régi Fatboy Slim track-ek és a Penge c. film híres nyitó jelenetében szóló New Order - Confusion (Pump Panel Reconstruction mix) nyomdokain haladó, sőt, azokra hajazó teljesen elvetemült, tébolyult, ópium trippes, eufóriában fetrengő technó őrület. Házlebontásra és a szomszédok kíméletlen idegelésére tökéletesen alkalmas. >]

A legújabb Foster The People slágerhez készült klip az utóbbi idők legemlékezetesebb, legőrületesebb, legkészebb, egy szóval legjobb darabja, zokogva, bömbölve, ordítva, sikítva röhögős, melyet még Chaplin és Buster Keaton is megirigyelne. Többet sajnos nem árulhatok el róla, csak azt, hogy készítsétek fel rekeszizmaitokat egy váratlan fordulattal végződő fergetegesen komikus hajszára. XDDDDD Aki ezen nem szakad, azzal valami baj van. ;]

Foster The People - Don't Stop from DANIELS on Vimeo.